HULLÓ LEVELEK

Ki vagyok én neked?

 

Mellettem állsz,mégsem érlek el,

szívem dobbanására szíved nem felel.

Szemed tükre csupán törött ablak,

melyre pillantásim egyből ráfagynak.

 

Az érzés?egy ócska álom töredéke,

melyben lángoló szívem tévedése,

neked csupán egy múló pillanat,

hol meghúzhatod egy éjszakára magad.

 

Mert én vagyok a múló vágy, lángoló akarat,

ki csendesít vagy nyugodt álmot ad.

Neked csak ennyi? Ez lenné én?

egy magányos bárka a vágyak tengerén?

 

Több vagyok ennél,de te nem észlelsz engem...

egyetlen éjszakát látsz csupán bennem.

Mit formál elméd, ha rám ragyok?

A te szemedben vajon én ki vagyok?

 

Én vagyok a hely, hol nyugovóra tértél,

kinek hurrikán álmokról meséltél,

nem ismersz meg mégsem? mit tegyek?

hiszen én ott és akkor megszerettelek.

 

De szemed sem köszön rám, továbbállok,

bár minden porcikámmal utánad vágyak,

a büszkeségem erősebb,legyőz hát engem,

igy hagyom ott őt is: kit szívből szerettem!

 

Döntöttem : akarom

 

Akarom az érzést,mely nyomorba dönt,
mely adja a reményt,hogy ottfelejt fönt.
és akarom a vágyat,mely felperzsel,
mely álhazug szavakat mondat el.

Akarom,hogy tested enyémen izzon,
hogy az érzés majd reménnyel kínozzon.
mert hatalom az érzés,ostoba kincs,
kényszerít,hogy végre szemembe tekints.

Ott láthatod a végsőt,az egyetlent,
a vonzalmat,a vágyat......a félelmet.
keserűen kínzót,örökké vádlót,
de az egyetlent,a megváltót.

Csak nézz a szemembe,valld érzéseid,
s eltűnhetnek vele múló vétkeid.
cserébe a múlás gyógyító hullámain,
felejtsd el te is kétkedéseim.

Legyél nekem támpillér,egy biztos pont,
te csak szeress s bízz,s én benned viszont.
Ha azt mondom ne!,te ne hittel hidd,
hidd inkább másképp,..szíved szerint.

majd megsúgja neked,tart még az érzés,
ott tombol szívemben a gyengéd féltés.
erősen tart,lángol és szilaj mód éget,
mert nem akarlak elveszíteni téged.

 

Édesanyámnak

 

Életet adni tudod mit jelent,
mert egy aprócska angyalkát őriztél idelent...
Engem is te őriztél, óvtál,
karodba véve féltőn ringattál.
Nekem adtad az egész világot,
hiszen az volt nekem, minden pillantásod.
Az ölelésed, mely biztonságot adott
ahogy átölelt két gyönge karod.
igen! a bensőm is beleremegett,
mert tudta, hogy haza érkezett.
A képek szüntelenül rám törnek,
birtokba vesznek az édes emlékek...
hol kakaóval kínálva rám nevetsz,
hol az ajtóban állva integetsz...
De az emlékképek mind egyek,
egy aprócska dologban mind megegyeznek.
Mindig mosolyogsz rám, csillogó szemekkel,
mindig, mikor rám nézel két szép szemeddel.
Munkás két karod szüntelenül nyomja,
megállás nélkül, éjszakákat lopva.
A gyermekért, ki bár nagyon szeret,
érzi:hozzád méltó soha nem lehet.
Ez a gyermek most itt áll előtted,
megköszöni neked minden vesződésed:
Hát nem szeretnék mást, csak öleljelek meg,
had súgjam az öleléssel:
NAGYON SZERETLEK!

 

váááááá!!!!!!

 

hullámokat ver féktelen haragja,
villámot szór,a világot kacagja

oly bosszusan,oly dühösen tombol,

mihez elér,mindent porig rombol.

felébreszti mind,mi elemi ösztön

elég volt a kín,nem kell többé börtön!

fel!fel! felszabadítja magát,elég volt!

sok sok évet,mi rabságban telt,eltékozolt.

hát elég! lerázza békjóit,mit eddig cipelt...

elhagyja a bút,mit eddig szemérmesen viselt.

Örjöng,ezúttal semmi nem állítja meg!

hát a csitító szavaktól őrizkedjetek!!!

 

 

 

 

 

 

Búcsú

 

Gyöngyöző homlokát belepte a pára,
szavakat súgott, remegve... zihálva.
Nem értettem mit beszél, vagy mit is magyaráz,
hiszen testét őrült erővel ragadta el a láz.
Homlokára a fájdalom rajzolt halálfejet,
ki reá nézett látta... s keresztet vetett.
Látták, hogy nem élhet húsz vagy akár harminc évig,
mert szemében már útjának vége fénylik.
Fáradt, beteg szemével borzasztót kérdezett,
de szememből lesütve is jött a biztos felelet.
- Ne aggódj, véget ér talán... pihenhetsz majd végre, Isten oldalán...

Engem látott utolszor, majd többé senkit sem...
Vigyázz reá kérlek, Édes Istenem!